2010. November 6. Saturday

Gagyi Mami 3

Áhh de j!! Gagyi mami visszatééééééééééééér!! Jaj de jó lesz már alig várom, 2011. február 18-én kerül a mozikba, ez nemzetközi bemutató lesz. Martin Lawrence Gagyi mami sorozatának harmadik részéhez értünk. a  - Big Mommas: Like Father, Like Son. Annyit tudunk a cím alapján, hogy Lawrence fiát alakító színész Brandon T. Jackson is “nőnek” fogja álcázni magát. Én személyem szerint az első részeket nagyon imádtam, annyira viccesek és nagy sikerrel vetítették az USA-ban, és sejtésem szerint ez is ugyanolyan jó lesz mint a többi,

Íme egy kisebb leírás: A Gagyi mami 3-ban Malcom Turner FBI ügynök és 17 éves mostohafia, Trent egy kizárólag női hallgatókból álló művészeti iskolába épülnek be, mint Gagyi mami és Charmaine, feladatuk pedig egy gyilkos megtalálása, mielőtt még lelepleződnének.

0 hozzászólás
2010. November 6. Saturday

Hall Pass – Owen Wilson új vígjátéka

Rick (Owen Wilson) és Fred (Jason Sudeikis) a legjobb barátok, akiknek egy csomó közös vonása van – köztük az, hogy mindketten több éve házasok. Amikor a két férfi egyre inkább nem fér a bőrébe otthon, feleségeik (Jenna Fischer és Christina Applegate) merész elhatározásra jutnak: kimenőt adnak férjeiknek, egy teljes hét korlátlan szabadságot, ami alatt azt tesznek, amit csak akarnak… egy kérdést sem tesznek fel utólag. Rick és Fred eleinte úgy érzi, álmaik netovábbja teljesült a lehetőséggel, ám hamarosan rá kell jönniük, az agglegényélet, bármekkora szabadsággal is jár, már nem nekik való…

Hall PassEredeti cím: Hall Pass
Bemutató (USA): 2011. február 25.
Magyar cím:
Magyar bemutató:
DVD megjelenés (HUN):
Műfaj: Vígjáték
Rendező: Bobby Farrelly, Peter Farrelly
Forgatókönyvírók: Bobby Farrelly, Peter Farrelly, Kevin Barnett
Szereplők: Owen Wilson, Jason Sudeikis, Jenna Fischer, Richard Jenkins, Christina Applegate, Alexandra Daddario, Stephen Merchant, Nicky Whelan, Derek Waters, Alyssa Milano
Filmstúdió: New Line Cinema

0 hozzászólás
2010. November 6. Saturday

Justin Bieber: Never Say Never

Justin Bieber-ről egy amolyan dokumentum-koncertfilmet készít a Paramount Pictures az énekes aktuális koncertturnéja alatt. A filmecske 3D-ben kerül bemutatása. Justin mellett a filmben még megszólalnak a közeli rokonai, barátai és zenésztársai is. Én nem annyira szeretem Justint, olyan lányos XD De hát a Paramount ha úgy gondolja, hogy nekik ez megérné hát akkor hajrá, én tutira nem fogom megnézni. De azok akik szeretik őt azok örülhetnek, mert biztos jól fog sikerülni, főleg ha a Paramount készíti.;)

INFOK:

Eredeti cím: Justin Bieber: Never Say Never
Bemutató (USA): 2011. február 11.
Magyar cím:
Magyar bemutató:
DVD megjelenés (HUN):
Műfaj: Dokumentum, Életrajz, Zene
Rendező: Jon Chu
Forgatókönyvírók: N/A
Szereplők: Justin Bieber, Miley Cyrus, Shawn Stockman, Wanya Morris, Nathan Morris
Filmstúdió: Paramount Pictures

 

0 hozzászólás
2010. November 6. Saturday

Cannibal album előzetes

Itt bele hallgathatsz minden számba, de csak egy részletet tudsz meg hallgatni!! Nekem van 1-2 szám ami jónak tűnik.

IDE KATT

0 hozzászólás
2010. November 4. Thursday

Kiszivárgott Kesha új albumának címadó dala:)

Neked mi a véleményed a számról?? Szerintem tényleg Cannibal-os..
0 hozzászólás
2010. November 4. Thursday

WOW Láthatatlan köpeny?

Mik nem vannak már, vagyis csak lesznek! Időről-időre találok mindenféle érdekességeket a neten, mindenféle robot vagy folyékony mutatójú óra, egykerekű biciklit!! Lassan elképesztő dolgokat találnak ki, amikről nem hittük volna, hogy képesek lesznek megvalósítani, de mégis van rá magyarázat, hogy hogyan is lehetne ezeket megvalósítani, vagy legalábbis megpróbálni megvalósítani. Ilyen ez a Harry Potterből ismert láthatatlan köpeny. Egy skóciai egyetemen egy új anyagot tesztelnek, ami a jelek szerint torzítja a fényt, és egy bizonyos eljárás segítségével láthatatlanná tehető...:O

Hogy ne írjak hülyeséget a Hír24 c. oldalról ezt a cikket kimásoltam: Korábban is hoztak már létre ilyen, úgynevezett "meta-anyagokat", de ez az első eset, amikor az az emberi szem számára látható fénysugarakat is képes eltéríteni. A tudósok szerint ez hatalmas lépés ahhoz, hogy megvalósuljon Harry Potter láthatatlanná tevő köpönyege.

A TITOK NYITJA: A METAANYAGOK: A meta-anyagok eltérítik a fénysugarakat. Azonban csak azokat a fénynyalábokat, amelyeknek a hullámhossza ugyanakkora, mint szerkezetük apró részecskéinek mérete. Ezt eddig csak a nagyobb hullámú, az infravörös tartományt is csak megközelítő, vagyis az emberi szem számára érzékelhetetlen tartományban található fények esetében sikerült elérni. A látható tartományban - vagyis a 400-700 nanométer hullámhosszúság között - olyan apró részecskékből kell az anyagot elkészíteni, melyeket eddig lehetetlen volt előállítani. A skóciai St. Andrews Egyetem kutatója szerint azonban eddig túlságosan kemény anyagokkal próbálkoztak. Andrea Di Falco és csapata azonban egy vékony polimer filmet használt. AMetaflexnek elnevezett anyag a 620 nanométer hullámhosszúság körüli fényeket képes eltéríteni.

 

HOSSZÚ AZ ÚT MÉG A LÁTHATATLAN KÖPENYIG: "Ez még nem a láthatatlanná tevő köpeny, de egy hatalmas lépés abban az irányban" - nyilatkozta a BBC-nek egy a meta-anyagokkal foglalkozó londoni fizikus. Ortwin Hess kutató szerint a következő lépés annak a meghatározása, hogy változik-e a most megalkotott film tulajdonsága, ha meghajlítják, vagy összehajtják. A professzor szerint, ha mozgatás közben is áthatolhatatlan lesz a fény számára, akkor még közelebb jutnak Harry Potter köpenyéhez. Ha viszont érzékenyen reagál a mozgatásra, akkor is hasznos lehet az újgenerációs optikai eszközök, például kamerák lencséinek megalkotásánál.

0 hozzászólás
2010. November 4. Thursday

Hát ez jóóó:D

Itt egy vicces képecske!

0 hozzászólás
2010. November 4. Thursday

Üvegtigris 3. előzetes és tartalom

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar filmje az Üvegtigris vissza tér a mozivászonra. A film Rudolf Péter rendezésében, trilógiává bővült és a megszokott szereplőkkel most új szereplők is megmutatkoznak a filmben például a Barátok közt sztárja, Szabó Erika. És hát, nos erikának köszönhetően erotikában sem lesz hiány a filmben. A véleményem nekem az, hogy nem rossz film, de van ennél jobb magyar film.

Egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi – ennyi elég, hogy Lali meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy és lelép. Az Üvegtigris váratlan vendége, Feri, a budapesti sztárügyvéd – bár nem tervezte -, a büfénél marad, míg Lali – bár nem tervezte -, az ügyvéd Bentley kabriójában marad. Elindul egy őrült nap, az álomautóra azonnal felfigyel az álomnő, Lali játszani kezdi a nagymenőt, és elkezdődik élete legnagyobb kalandja, élete talán legjobb nőjével…, sőt nőivel… De vajon mi történik, ha Laliról kiderül, hogy nem nagymenő és találkozik a feleség, a szerető, a majdnem szerető és a majdnem vízvezeték-szerelő? Mi történik, ha barátai Lali után mennek, hogy megmentsék Feritől, akit egy időre elnyelt a Tigris? Mire számíthatnak, ha Feri mégis kiszabadul és kiderül, hogy Lali – tudtán kívül – magával vitt valamit, ami sokkal fontosabb, mint a kocsija? Lali élete mindenképp nehéz lesz, akár a Tigrisen innen, akár a Tigrisen túl..

0 hozzászólás
2010. November 4. Thursday

CHRISTINA AGUILERA - 'EXPRESS' (BURLESQUE)

0 hozzászólás
2010. November 4. Thursday

Azta :O Kesha uralta a Billboard toplistát

Mikor ezt a cikket a neten felfedeztem, nagyon meglepődtem! Kesha  Tik Tok c. első kis dala olyan nagy sikert ért el, hogy 9 teljes hétig uralta a Billboard toplistájának első helyét. Gratula neki;)

 

Nemsokára megjelenik egy új albuma a Cannibal én már várom!! És te???

0 hozzászólás